TANFOLYAM - OKTATÁS

frivolitás - tatting - hajócsipke
 
Teljesen kezdők, újrakezdők számára 3 órás foglalkozásokat tartok, egyéb elfoglaltságom miatt most egy ideig csak hétvégén, elsősorban szombaton és vasárnap. Előzetesen egyeztessünk időpontot telefonon. 
Mivel nem vagyunk egyformák, mindenkinek más-más a tanulási tempója, ezért egy foglalkozásra maximum 2 tanulót tudok felelősséggel elvállalni. Tapasztalataim alapján ennél nagyobb létszám esetén nem jut mindenkire elég figyelem az alapok (minta olvasás-értelmezés, gyűrű, ív, pikó,  összekapcsolások...) elsajátításához és nem szeretném ha azt éreznéd, nem kaptál megfelelő szolgáltatást a pénzedért. Majd meglátod milyen kevés is az a 3 óra! Aki gyorsabban halad, annak természetesen több fogást is megmutatok a foglalkozás ideje alatt, igény szerint.
A fotón is látható hajócskával dolgozom, mert az ékszerek ezzel az eszközzel szebben kivitelezhetők számomra, tűvel nem tanítom a technikát. Én jobb kezes vagyok, de tanítottam már bal kezes tanítványt is. Kicsit nehezebb számomra az oktatás, de nem probléma.
 
Óradíj: 4.000,- Ft/óra, az óradíjon létszám arányában osztoztok.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha pl. 2 tanulóval indul az épp aktuális tanfolyam, akkor fejenként összesen 6000,- Ft-ba kerül a három órás oktatás.  Ha pedig valaki vállalja azt hogy kizárólag csak vele foglalkozok egyedül a fenti óradíjért, akkor az eddigi tapasztalatom alapján jó eséllyel a haladóbb technikai fogásokból is elsajátít párat.
 
A tanfolyam idejére fonalat és hajócskát biztosítok. Ha szeretnéd megvásárolni az eszközt amivel tanulsz, 600,- Ft/db áron hazaviheted (két hajócskát használunk).
 
 #oktatástanfolyam #hajócsipkefrivolitástatting

Újdonságok

Kis pihenő után újra

2020.02.20 13:48

Volt egy hosszabb pihenő szakaszom, mivel az egyéb elfoglaltságaim mellett arra már nem volt erőm hogy ékszer készítést is vállaljak. Emiatt többek kérését sajnos vissza kellett utasítanom. Most újult erővel dolgozom, és mintha odafentről látnának, segítenének engem, jönnek is a megrendelések, igyekszem őket teljesíteni. Köszönöm mindenki türelmét és a megkereséseket, ezek szerint tetszik amit csinálok. :-)